Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával 

Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Nyílt órák iskolánkban

Jobb oldali tartalom 1

Szeretettel várunk minden iskolába készülő gyermeket és érdeklődő szülőt 2018. március 7-én nyílt óráinkra, ahol bepillantást nyerhetnek  izgalmas és varázslatos világunkba. Örömmel fogadjuk, ha kíváncsiak tanítóinkra, a nálunk folyó szakmai munkára, hangulatos és színes iskolánkra.

Felhívás ingyenes bárányhimlő elleni oltásról

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja a hódmezővásárhelyi 18 év alatti gyerekek bárányhimlő elleni térítésmentes oltását. Bővebb tájékoztatást a házi gyermekorvosoktól kaphatnak a szülők.

2018.01.03. Rendhagyó órák, szépségápolási tippek, ünnepi koncert a Platán Héten

Lábléc tartalom 1

Látogatást tettek a gyerekek a Németh László Városi Könyvtárban, valamint a Tornyai János Múzeumban, a 7-8. osztályos lányok pedig szépségápolási tippeket is kaptak. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Általános Iskolában hangszeren tanuló diákjaink nagyszerű ünnepi koncertet adtak diáktársaiknak.


Jobb oldali tartalom 1

Karácsony előtt az utolsó tanítási héten tartotta iskolánk a hagyományos Platán hetet. A hét folyamán nagyon sok érdekes program várta a nebulókat. Rendhagyó órákon vettek részt, ahol nemcsak a szakmák kerültek előtérbe, hanem például az esélyegyenlőség is.

2017.12.22. Sütiverseny - „Mit eszünk, ha van eszünk?”

Jobb oldali tartalom 1

 


2017.12.22. Aranytoll szépíró verseny

Jobb oldali tartalom 1


2017.12.15. „Hamarosan itt a Karácsony”

Jobb oldali tartalom 1

 

 

 




2017.12.08. Mikulás járt a mártélyi iskolában

Jobb oldali tartalom 1

 





2017.12.22. Rendhagyó etika óra

Jobb oldali tartalom 1

Nem szokványos etika órán vehettek részt a 7-8. osztályos tanulók a Platán Hét rendezvénysorozat keretein belül.

2017.12.21. Látogatás Bűvösvölgyben

Jobb oldali tartalom 1

A budapesti Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központba kirándult az 5. évfolyam. A program célja, hogy médiatudatosságra nevelje a gyerekeket, akik egy egész napot töltöttek a budai villából oktatási központtá alakított helyszínen.

2017.12.20. Boldogiskola – „Boldogító jó cselekedetek”

Jobb oldali tartalom 1

 


A 3.a osztályos gyerekek a bevezető után lelkesen készítették el karácsonyfáikat. A csúcsdísz csillagra ráírták, hogy ebben a hónapban kinek, mit segítettek szívesen.