
Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 19083302-1-06
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.
Márton nap az óvodásokkal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leendő elsős tanítóink bemutatkozása
Célom, hogy gondolkodó, minden helyzetben magát feltaláló, talpraesett gyerekek kerüljenek ki a kezeim közül. Tudom, hogy az addig vezető út rögös, de együttműködve könnyedén teljesíthető.
A mindennapkban nagy hangsúlyt fektetek a játékosságra, a mozgás megszerettetésére, sokrétű közösségi programok szervezésére. Mindezekhez elengedhetetlen a tudatosság, a fegyelem, az odafigyelés, a szabályok elfogadása és ezek betartása, az őszinteség és a kölcsönös együttműködés.
Tanító, gyerek és szülő együttesen, kéz a kézben tudják sikertörténetté varázsolni az iskolában eltöltött időszakot.
Gémes Dóra
21 éve tanítok itt, a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában. Nagyon szeretem a hivatásomat. Fontosnak tartom, hogy a tanítványaimmal őszinteségen és kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot alakítsak ki. Jellemző rám a határozottság és a következetesség.
Arra törekszem, hogy a tanítási órákon a komoly munkavégzés jó hangulatban folyjon. Célom, hogy változatos munkaformákkal, feladatokkal és játékokkal szilárd alapokat biztosítsak tanítványaimnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könyvtárba menni jó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vár a VargaVár
Legóvár családi programra vártuk az óvodásokat szüleikkel iskolánkba, akiket a Legó király fogadott udvarában kíséretével.
Az ovisok feladata a játékokon keresztül a „Varga vár” meghódítása volt. A „vár termeiben” tanítóinkkal, többek között a leendő elsős tanítókkal Csilla és Dóra nénivel és szüleikkel játszva oldottak meg különböző játékos feladatokat. Beebotoztak, legó robotot irányíthattak, legóval és tangrammal játszhattak, részt vehettek angol, német, valamint játékos sportfoglalkozáson. Jutalmul legó kockákat gyűjtöttek, amelyeket beépíthettek a tornateremben megépített legóvárba. A játék végén a királytól jutalmat kaptak.
Óvodás programjaink december 7-9-én az óvodás csoportok látogatásával folytatódnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megyei futóverseny
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ökosodj! 2022
Iskolánkban egész tanévet átívelő osztályok közötti versenyt hirdettünk "Ökosodj!" címmel. Minden hónapban kikerül egy, az adott hónapban esedékes környezetvédelmi jeles nappal kapcsolatos feladat az iskolai faliújságra. A hónap végén a legjobb beérkezett pályaművek szintén kikerülnek a paravánokra. Az októberi feladat az Állatok világnapjához kapcsolódott. A gyerekeknek egy veszélyeztetett állatfaj szerepébe kellett képzelniük magukat és egy fogalmazásban "bemutatkozniuk". Nagyon sok szép, kreatív megoldás érkezett, így igazán dekoratív lehetett az ehavi faliújság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leendő elsősök
Szeretettel várjuk a nagycsoportos Ovisokat és Szüleiket a következő Suliváró programunkra, ahol kipróbálhatjátok milyen is az élet a Varga várban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kőbe zárt múltunk - Fotókiállítás
A kirándulás után nem sokkal elérkezett az idő, hogy élményeinket másokkal is megosszuk.
Az utazás során számtalan fénykép készült, nehezen bár, de kiválasztottuk belőle azokat, amelyek a leghívebben bemutatják Erdély szépségét és élményeink gazdagságát.
Az iskola aulájában október 10-én tartottuk fotókiállításunk megnyitóját. Diákjaink alaposan és lelkesen készültek fel a műsorra: először két Kányádi Sándor-verset (Két nyárfa és Valaki jár a fák hegyén) hallhatott a közönség, majd egy mezőségi népmesét, „Ki a leghűségesebb?” címmel, Kallós Zoltán gyűjtéséből.
A diákokkal együtt még korábban készítettünk egy flashmobot, majd azokat és kedvenc fotóinkat kisfilmmé szerkesztettük. (Ezen a linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=jFwiASlzoqc)
Ezzel a filmmel zártuk élménybeszámolónkat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
NLVK - Kulcs az olvasáshoz, díjátadó ünnepségen jártunk
2022. október 26-án részt vettünk a Németh László Városi Könyvtár Pósa Lajos Gyermekkönyvtára által szervezett Kulcs az olvasáshoz díjátadó ünnepségén. Iskolánkban közel 80 diák csatlakozott a programhoz. Közülük 13-an különdíjban részesültek: Nagy Natália, Tóth Franciska (2.o.), Katona Hanna Katalin, Jóvári Orsolya, Mucsi Balázs, Biró Boglárka, Horváth Fanni, Deák Anita, Albert Bence (3.o.), Baranyi Armand Martin, Mérai Levente, Szabó Jázmin Alíz (4.o), Györgyi Lia . 5. osztályos korcsoportban Tóbiás Péter 3., 6. osztályos korcsoportban Nagy Norbert szintén 3. helyezett lett. Gratulálunk minden díjazottnak!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni