Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány

   Adószám: 19083302-1-06 


 Tisztelt Látogató!

 Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.


 

Óvodás programok -Nyílt tanítási órák leendő elsősöknek

 

Október 20-án suliváró Óvodás programjaink keretében nyílt tanítási napot tartottunk a nagycsoportos ovisoknak és szüleiknek. Az órákat a leendő elsős tanítók Gémes Dóra és Miskolczi Csilla tartották. 

Az órák után a vendégeknek jó hangulatú beszélgetés és séta keretében lehetőségük nyílt tovább ismerkedni a tanítókkal és iskolánkkal. Első osztályosaink nagy örömmel üdvözölték volt társaikat termeikben. 

Óvodás programjaink november 10-én 14:30-tól a Legóvár délutánnal folytatódnak, amelyre szeretettel várunk minden nagycsoportost szüleikkel. 

Október 12-én Pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban

 

A Csongrád-Csanád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadója Balázs Gitta tartott interaktív ötletbörzét nyolcadikos diákjainknak, amelyen keresztül ismerkedhettek különféle szakmákkal, ötletet adva ahhoz, hogy kihez melyik foglalkozás illik jobban.


Nagy örömünkre az idén a helyi középiskolák is be tudtak csatlakozni programjaikba. A legkisebbektől a legnagyobbakig kipróbálhatták a középiskolák által kínált szakmákat, foglalkozásokat. A gyerekek érdeklődve ismerkedtek és próbálták ki magukat egy-egy játékos feladathelyzetben, hogy mit csinál a csecsemőgondozó, fodrász, katona vagy mezőgazdász a mindennapokban. A délelőtt folyamán néhány osztály külső helyszínre is ellátogatott, hogy megismerjék szüleik, ismerősük foglalkozását.


Ezúton is köszönjük a középiskolák jelenlétét és a szülői támogatást, hogy programunk aktív részesei voltak.


Ismerd meg Vásárhelyt! - helyismereti vetélkedő

 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Technikum 50. alkalommal rendezte meg hagyományos helyismereti vetélkedőjét az Ismerd meg Vásárhelyt!

Az idei versenyen is eredményesen szerepeltek Kis Flóra és Makrai Marcell 8.a osztályos tanulóink, akik az általános iskolák kategóriájában III. helyezést értek el. Nagyon élvezték a játékot, jól tudtak építeni a tavalyi versenyen szerzett tapasztalataikra. Versenyben voltak az idővel, így szükségük gyorsaságukra, jó tájékozódási, logikai képességükre és az összehangolt csapatmunkára. A kérdések városunk emlékhelyeihez, épületeihez, híres szülötteihez, szobraihoz kapcsolódtak.

Elért eredményükhöz, gratulálunk!



Papírgyűjtés


2022. október 17-én papírgyűjtést szervezünk, 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig.  Az összegyűjtött papírokat a Fecske utcai bejáratnál lehet leadni, a könnyebb kezelhetőség érdekében kötegelve, spirál és kapocsmentesen valamint műanyag borítás nélkül kell leadni a könyveket, füzeteket, újságokat.

FitKid Dance

 

 

2022. október 8-án, Budapesten rendezték meg a Fit Kid Dance „A” és „B” egyéni Dance Show versenyt. Iskolánk két tanulója nagyon szép eredménnyel tért haza. 

Nagy Lilla a Dance „A” egyéni versenyen II. helyezett lett. 

Szabó Jázmin Alíz a Dance „A” egyéni versenyen II. helyezett lett. 

Szívből gratulálunk Nekik! 

NLVK- Író-olvasó találkozó


Nagy örömünkre Nyulász Péterrel találkozhattunk pénteken a Németh László Városi Könyvtárban. A szerző bemutatta könyveit, részletesen beszélt a Helka trilógiáról , annak keletkezéséről és  a BerGer Szimat Szolgálat című sorozatáról. Az előadás végén fényképezkedtünk és dedikáltattuk a könyveinket és természetesen az iskolai példányokat is.

 

.


Kedves Leendő elsősök!


Nagyon sok szeretettel várunk benneteket programjainkra!

 

Ökosodj!

Iskolánkban Ökosodj! elnevezéssel osztályok közötti vetélkedőt hirdettünk a tanévre. Havonta egy jeles naphoz kapcsolódó feladatot oldhatnak meg az osztályok három fős csapatokban. A Platánpalánták szeptemberben "Ne legyen ki a négy kereked!" szlogennel az Európai Autómentes naphoz kötődve színes, ötletes képeket készítettek, melyeken bemutatják, hogyan telne egy napjuk autó használata nélkül.

Medvematek 2022

Vargás fiúk és lányok 10 000 lépésen jóval túl már a délelőtt folyamán!!! Érdekes matek feladatok és kihívások a természetben minden állomáson, ahová az okostérkep elvezetett bennünket! Bronz és ezüstmedvékkel, tapasztalattal, élményekkel gazdagodva, elfáradva és nagyon jókedvűen térünk haza!

Magyar Diáksport Napja

 

Pénteken rendhagyó testnevelés órán vettek részt a tanulók a Magyar Diáksport Napja alkalmából. Játékos sor-és váltóverseny keretein belül mérhették össze a csapatok az ügyességüket, gyorsaságukat. A csapatok összetétele szokatlan volt a gyerekek számára, hiszen a kis alsósok együtt sportolhattak a felsősökkel. Sok nevetés és hangos szurkolás kísérte a versenyeket, melynek jutalmaként mindenki egy zacskó cirokgolyóval gazdagodott az egészséges életmód jegyében, amivel az Agroszemek Kft. (www.agroszemek.hu) ajándékozott meg bennünket.